28/07/2026
Az életmódváltásom története
Ha megkérdezné valaki, mikor kezdődött az életmódváltásom, azt mondanám: valahol 2013 nyarán.
15 éves voltam.
Már akkor is éreztem, hogy a testem nem én vagyok. Nem értettem, miért ezt kaptam az élettől. Sokáig úgy éltem meg, mintha ezzel büntetne az élet, hogy egy olyan testben kell élnem, amiben nem érzem jól magam.
Mégis volt bennem valami furcsa bizonyosság. Mintha mélyen legbelül mindig ott élt volna egy másik énem. Egy vékonyabb, felszabadultabb, önazonosabb én.
Nem tudtam, hogy valaha előbújik-e. Csak reméltem.
Hittem benne, hogy egyszer eltűnik rólam ez a rengeteg felesleg, és olyan lehetek, mint a velem egykorú fiúk a középiskolában. Ők megehettek bármennyi szendvicset, megihattak mellé több liter cukros üdítőt, és látszólag semmi következménye nem volt. Irigyeltem őket. Nem az étel miatt, hanem azért, mert úgy éreztem, az ő testük nem ellenük dolgozik.
Aztán egyszer valami átkattant bennem.
Rájöttem, hogy ha változást szeretnék, nekem kell megtennem az első lépést. Le kellett vetkőznöm azt a védőpáncélt, amit évek alatt magamra építettem.
Nem volt könnyű.
Amikor néhány hét után először ráálltam a mérlegre, 110 kilogrammot mutatott.
Az a szám mellbe vágott.
Akkor döntöttem el, hogy mindent beleadok.
Elkezdtem konditerembe járni, és ma már tudom, hogy túlzásba esve koplalni is. A szervezetem nagyon gyorsan reagált a változásra, és fél év alatt 30 kilogrammtól szabadultam meg.
Soha addig nem éreztem ekkora lendületet.
Minden nap motivált voltam. Láttam az eredményt, élveztem a folyamatot. Végre olyan ruhákat vehettem fel, amelyeket addig csak sóvárogva néztem az üzletek kirakatában, mert nem léteztek a méretemben.
Heti 3-4 alkalommal edzettem, futottam, vasárnaponként társastáncra jártam, pénteken pedig teniszeztem.
A mozgás lett a lételemem.
A fogyásom után beneveztem a Szekszárdi Borvidék Félmaratonra. Akkor még nem is tudtam, mire vállalkozom. Nemcsak a táv volt hosszabb egy klasszikus félmaratonnál, hanem a szekszárdi dombok sem éppen a sík terepükről híresek.
Korábban soha nem futottam ennyit egyben.
Felkészültem rá, rengeteget edzettem, és bár fizikailag az egyik legnagyobb kihívás volt az életemben, lelkileg óriási ajándékot adott. A célba érve olyan eufóriát éreztem, amit addig soha.
Akkor bizonyosodott be számomra, hogy sokkal erősebb vagyok, mint hittem.
Ekkor már 73 kilogrammot mutatott a mérleg.
37 kilogrammot fogytam.
Hihetetlenül büszke voltam magamra, hiszen ilyen súlyom utoljára általános iskola alsó tagozatában volt.
Aztán 2016-ban Budapestre költöztem.
Megváltozott az életem.
A sport szinte teljesen kikopott a mindennapjaimból, leginkább csak a gyaloglás maradt meg. Egyre gyakrabban ettem gyorsétteremben, péksüteményeket és mindent, ami gyorsan elérhető volt egy frissen önállóvá vált fiatal számára.
A kilók lassan, de biztosan visszakúsztak.
Egyre többet takargattam magam.
Egyre kevésbé éreztem jól magam a saját bőrömben.
Megjelent a reflux, egyre gyakoribb lett a migrén, és ismét azt éreztem, hogy a testem segítségért kiált.
2 évvel később végre kezdtem megtalálni a helyem.
Elkezdtem főzni.
Jó minőségű alapanyagokat vásárolni.
Érdekes módon ezt akkor is fontosnak tartottam, amikor anyagilag az egyik legnehezebb időszakomat éltem.
Újra elindult lefelé a súlyom.
Jobban lettem.
Ekkor kezdtem el vegán étrendet követni is, és teljesen magával ragadott az a kreativitás, amit a növényi alapú főzés jelentett. Imádtam, hogy néhány egyszerű hozzávalóból is izgalmas, finom ételeket lehet készíteni.
Aztán jött a Covid.
Új élethelyzet, új szokások.
És én tényleg mindent ettem.
Chipseket, dobozszámra jégkrémet, rengeteg szénsavas üdítőt. Mindent.
Ennek súlyos ára lett.
3 évvel ezelőtt ott tartottam, hogy a hét 7 napjából 6 napot migrénnel éltem végig. Fájtak az ízületeim, állandóan fájt a derekam, a refluxomtól sokszor nyelni is alig tudtam, és volt olyan nap, amikor 5 fejfájáscsillapítóra volt szükségem ahhoz, hogy működni tudjak.
Akkor újra elérkeztem egy döntési ponthoz.
És akkor már tudtam, hogy ezúttal nem fogyókúrára van szükségem.
Hanem életmódváltásra.
Véglegesre.
Újra elkezdtem rendszeresen mozogni. Konditerembe jártam, futottam, rengeteget sétáltam.
Ismét 37 kilogrammot fogytam.
De ezúttal megfogadtam, hogy nem lesz több jojózás.
Túl sok energia, túl sok munka és túl sok lemondás van abban, hogy ma jól érzem magam a bőrömben.
Egyszerűen nem éri meg néhány percnyi élvezetért feladni mindazt, amit felépítettem.
Van azonban egy dolog, ami soha nem változott.
Az édesszájúságom a mai napig megmaradt.
Ha választanom kellene egy szelet sütemény és egy főétel között, valószínűleg ma is a süteményt választanám.
Ezért elkezdtem kísérletezni.
Olyan desszerteket akartam készíteni, amelyeket én is bűntudat nélkül ehetek. Olyanokat, amelyek beleférnek az életmódomba, finomak, mégsem kell utánuk kompromisszumot kötni.
Lépésről lépésre megszülettek azok a receptek, amelyek közül több egyből a családom kedvence lett. Idővel pedig azt vettem észre, hogy már nemcsak nekik sütöm ezeket a desszerteket, hanem egyre többen kerestek meg azzal, hogy szeretnének rendelni belőlük. Ez adott még nagyobb lendületet ahhoz, hogy megmutassam nektek is ezt a világot.
Ezért kezdtem el január óta megmutatni nektek azt, amit készítek.
És végtelenül hálás vagyok azért a szeretetért és bizalomért, amit azóta kapok tőletek.
Én olyan desszerteket készítek, amelyeket magam is örömmel eszem. Olyanokat, amelyek beleférnek egy tudatos életmódba, és azok számára is megfelelőek, akik glutén-, laktóz- vagy hozzáadott cukor nélkül étkeznek.
Hiszek abban, hogy a minőségi alapanyagoknak nincs alternatívájuk.
Éppen ezért olyan édesítőket használok, amelyek nem terhelik feleslegesen a szervezetet, és visszafogottan édesítek, hogy a desszertek valódi ízei érvényesüljenek, így nem lesznek túl édesek vagy „szappanízűek”.
Szeretném, hogy azok is jóízűen ehessenek belőlük, akik valamilyen érzékenység miatt keresnek alternatívát, és azok is, akik egyszerűen csak tudatosabban szeretnének táplálkozni.
Ha valaki 15 évesen azt mondja nekem, hogy egyszer lesz egy fotóm, amin kockás hassal állok félmeztelenül, biztosan kinevetem.
Néha még ma is nehéz elhinni.
Mert az édességek iránti szeretetem nem múlt el.
Csak megtanultam úgy alakítani a receptjeimet, hogy lemondás nélkül is beleférjenek az életembe.
Ma már nemcsak magamnak sütök.
És talán ez az egész történet legszebb része.
Mert rájöttem, hogy az életmódváltás nem arról szól, hogy elveszünk magunktól dolgokat.
Hanem arról, hogy megtaláljuk azt az életet, amiben végre igazán jól érezzük magunkat.
