CopyLite Clothing

világháború után Hollandiában perbe fogták Han van Meegeren festôt és mûkereskedôt: a vád szerint nemzeti mûkincsek átjátszásában segédkezett a német megszállók javára. A kihallgatás során a gyanúsított azzal védekezett, hogy a kérdéses festmények hamisítványok és ô maga festette ôket. Ezt az állítást a vád kezdetben elterelésnek gondolta, mivel a kérdéses képeket még a kor legkiválóbb szakértôi is híres festôk hirtelen elôkerült munkáinak gondolták, és csillagászati áron cseréltek gazdát. A hamisítás tényét a mûvész azzal igazolta, hogy felügyelet alatt, médiamunkások jelenlétében festett egy képet Vermeer stílusában. A híres eset elbizonytalanította a kritikusokat. A korábban értékesnek ítélt hamisítványok remekműveknek tekintehtők-e az után is, hogy kiderült, nem eredetiek? Ha nem, vajon miért? Az utánzatok között volt egy, amit korábban Vermeer egyik legkiválóbb alkotásának tartottak. Meegeren ugyanis nem, már létező alkotásokról készített másolatokat, hanem újakat alkotott, igaz nem a saját nevével szignálta e mûveket. Jelenleg a világmárkákat kínáló multinacionális cégek többnyire nem foglalkoznak gyártással, ezt kiadják részmunkába, vagy egyenesen kész termékeket vásárolnak, amikre utólag helyezik fel márkajelzésüket. Sokszor a hamisítványok is ugyanott készülnek, ahol az „eredetiek”, így szinte lehetetlen különbséget tenni modell és másolat között. Van más módja is a megtévesztésnek. Ez esetben a hamisító a másolandó termék logójában apró módosítást eszközöl, így elsô látásra akár fel sem tûnik, hogy Adidas helyett Adidos mákajelzésû termékkel van dolgunk. A hamisító gyakran csak felületesen ismeri a hamisítandó világ szimbólumait és jelrendszerét, annak betûjeleit sem ismeri, ezekbôl a félreértésekbôl létrejövô szürreális káosz hihetetlenül bizarr, naivan ártatlan és bájos is egyben.