02/06/2026
És ezt én sem írhattam volna szebben Zibet - A lélekfordító 🥰💜☯️
Szavakat is nehéz találni arra, hogy mit indított el a közösségi médiában ez a szett.
És szomorúbb ennél, hogy nem ez az első eset.
Számomra felfoghatatlan, miért érzik úgy emberek, hogy nekik meg “kell” mondani a tutit.
Miért nem lehet elfogadni a másikat úgy, ahogy van?
Miért kell támadni és gúny tárgyává tenni, ha valaki másként gondolkozik és másban érzi jól magát?
És egyáltalán: miért gondolja magáról bárki is, hogy az ő véleménye bármit is számít a másiknak?!
Nekem mindenesetre bejön Szoboszlai Dominik “fricskázós” stílusa. És persze, hogy bele lehetne kötni a szettbe (mint ahogyan “bárkinek” is), de az öltözködés pont nem a szabályokról, hanem az önazonosságról szól.
Ami soha nem “szabályos”.
De pont ettől tökéletes.
Dominik abban tart tükröt, hogy fel meri vállalni magát. Ezért akit irritál a srác stílusa, érdemes lenne a saját tükrébe is belenéznie.
Csak, hogy ne maradjak ki ebből, kicsit más szemszögből.Amikor megláttam ezt a képet, nem a ruha tűnt fel először.
Hanem az a kisfiús csibészség, amit valószínűleg mindannyian ismerünk valahonnan nagyon mélyről.
A belső gyermek nem mindig szomorú, nem mindig sérült, és nem mindig gyógyításra vár. Néha egyszerűen csak játszani akar. Kacérkodni az élettel. Kipróbálni valami merészet. Felvenni egy olyan ízléses ruhát, amire mások felhúzzák a szemöldöküket, és közben jóízűen nevetni rajta.
Gyerekként még nem azon gondolkodtunk, hogy megfelelünk-e. Kalóznak öltöztünk, királynőnek képzeltük magunkat, szuperhősnek vagy varázslónak, és egyetlen kérdésünk volt:
„Jó játék ez?”
Aztán felnőttünk, és egyre többször kezdtük feltenni a másik kérdést:
„Mit szólnak majd hozzá?”
Talán ezért érint meg ennyi embert ez a fotó. Nem a nadrág miatt. Nem a divat miatt.
Hanem mert emlékeztet valamire, amit sokan elveszítettünk útközben:
arra a részünkre, aki még nem félt önmaga lenni.
Lehet, hogy a belső gyermeked ma nem új ruhára vágyik.
Lehet, hogy csak arra, hogy végre újra szabadon nevethessen. 😊🫶
